Törökkanizsa

az én városom

2023. január 29.
Adél napja van.

20 fok lesz vasárnap


Szombatig folytatódik az eddigihez hasonló idő, majd vasárnapra egy gyenge hidegfront hoz megerősödő szelet, ezzel együtt az ország nagy részén kitisztul a levegő, tavasziasan enyhe idő köszönt be.

Pénteken és szombaton továbbra is számítani kell tartós ködfoltokra, ugyanakkor napos vidékekkel is találkozhatunk. A hideg, többfelé még fagyos reggeleket követően délutánra a tartósan ködös, borongós tájakon csupán 6-7 fok köré melegszik a levegő, míg ott, ahol kisüt a nap, akár 15-17 fokot is mérhetünk a legmelegebb órákban.

Vasárnapra virradóra északnyugat felől egy gyenge hidegfront éri el térségünket. A front jelentős csapadékot nem hoz magával – legfeljebb keleten, északkeleten alakulhat ki egy-egy zápor -, ugyanakkor az ország nagy részén megerősödik az északnyugatira forduló szél, így a szmoghelyzetben is jelentős javulás várható, a legtöbb helyen kitisztul a levegő. Ezzel együtt igen enyhe légtömegek áramlanak majd fölénk, a simogató délutáni napsütésben az ország nagy részén 20 fok közelébe melegszik a levegő, helyenként akár 20-22 fokot is mérhetünk, csupán egészen északkeleten maradhat hűvösebb az idő.

Az enyhe, gyakran szeles, szinte tavaszi hangulatú idő a jövő hét első felére is jellemző lesz, egyelőre az éjszakai fagyok sem térnek vissza.

Forrás : Időkép.hu

// Törökkanizsa az én városom - 2015 november 5.