A firigyházi Köhler Harmónium felújítása
A harmónium készítőjéről sajnos nem sok információ áll rendelkezésre. Edward Fritz Köhler hangszerkészítő gyárát 1921-ben alapította Pretzsch (Németország) városában. A gyár szívós és fúvós rendszerű hangszereket gyártott nagy mennyiségben, amit az is mutat, hogy egy katalógus szerint a firigyházi hangszer kb. 1925-ben készülhetett Op. 2264 sorszámmal, vagyis négy év alatt több mint 2000 hangszert gyártottak.
A háború után a megcsökkent hangszerigények miatt a cég bútorokat is gyártott és nevüket 1990-ben „Veb Holzverarbeitung Pretzsch”-re, azaz bútorgyárra változtatták. Egyes információk szerint a cég még ma is működik, azonban napjainkban már csak bútorgyártással foglalkoznak.
A felújítás megkezdésekor a hangszer teljesen használhatatlan volt. Legnagyobb hibája abból eredt, hogy az állandó vákuumot létrehozó fúvója olyan mértekben volt szuvas, hogy a több ezer kicsi lyuk miatt nem is lehetett fújtatni. A fúvó bőrözése is több helyen lyukas volt, a sok használattól kirepedt, ezért a felújítás megkezdése előtt nem is lehetett megszólaltatni a hangszert.
A harmónium részletes fotódokumentáció mellett darabjaira lett bontva. hogy a restaurálást el lehessen végezni. Minden egyes részét külön-külön felújították. A több évtizedes por eltávolítása után egy állapotfelmérést követően lehetett eldönteni, hogy az adott alkatrész még restaurálható-e vagy a szúrágások miatt újat kell készíteni belőle. Minden fa alkatrészt szúölővel kezeltük akkor is, ha a kártevő bogár még nem rágta meg a farészeket. A régi lakkozások és pácolások lecsiszolása után minden részt újra felületkezeltünk és védő lakkréteggel láttunk el.
A szekrény kívülről új tölgyfurnért kapott, amely pácolva és lakkozva lett. A fúvóból csak egy alkatrész volt megmenthető, a többit sajnos újra kellett gyártani, ezek új marhabőrrel lettek összebőrözve.
Az úgynevezett Stimms-tock (a hangszer hangzó része) is teljesen fel lett újítva; régi bőrözései, filcei cserélve lettek, a sípokról eltávolítottuk a rozsdát. A játszószelepek is új birkabőrt kaptak és a tisztítás után a regisztermechanika is állagmegőrző konzerváláson esett át. A klaviatúrán cserélve lettek a borítások, a filcek és kasmírok.
A belső részen a magas-fényű fekete manuálpaknik is megújultak a regiszterhúzókkal, porcelánfeliratokkal együtt.
Az egész szerkezet egyenként felújított darabjai végül újra össze lettek állítva, majd szabályozva, nyelvsípjai pedig hangolva lettek.
Így ma elmondhatjuk, hogy a hangszer visszakapta eredeti pompáját és hangzásvilágát.
Apró Tibor,
orgonaépítő
Topolya
Forrás: Orgulje.rs