Törökkanizsa

az én városom

2025. február 13.
Ella, Linda napja van.

Fásítási akció Törökkanizsán


A Törökkanizsáért Egyesület szervezésében s a helyi középiskola és Gimnázium valamint a közmunkák keretében alkalmazott személyek segítségével november elején harminc hársfát ültettek el Törökkanizsa központjában illetve a park és az oktatási intézmények melletti közterületeken.
– A hársfák a Tartományi Városrendezési, Építészeti és Környezetvédelmi Titkárság pályázatán nyert 80.000 dináros támogatásnak köszönhetően tehetik vonzóbbá, zöldebbé Törökkanizsát. Választásunk nem véletlenül esett éppen a hársfára, hiszen őshonos fajtáról van szó, s célunk, hogy megőrizzük a város arculatát. A most ültetett fák jól illeszkednek a Tisza partján húzódó park képéhez, stílusához is. Az állami védelem alatt álló, közel 10 hektáros területet a Tisza partján ugyanis hársfák szegélyezik, amelyeket még Tallián Emil, néhai járási főszolgabíró, világutazó vadász hozott Olaszországból. A fásítási akcióval természetesen a környezetvédelem fontosságára is szerettük volna felhívni a figyelmet – mondta Orosz Urbán Csilla, a Törökkanizsáért Egyesület elnöke.

GALÉRIA – A vonzóbb, zöldebb városközpontért

“https://www.youtube.com/watch?v=GwBiu7lXsvE

// Törökkanizsa az én városom - 2015 november 18.