Törökkanizsa

az én városom

2025. március 25.
Irén napja van.

Felújítják a majdányi Művelődési Otthon épületének homlokzatát


November folyamán befejeződtek a majdányi Művelődési Otthon homlokzatának felújítási munkálatai. Falun egyre nehezebb az élet, de a helybeliek kitartásukról tesznek tanúbizonyságot, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy élhetőbbé váljanak a mindennapok. Bár csak szerény eszközök állnak Majdány-Rábé Helyi Közösség rendelkezésére, folyamatosan javítanak, szépítenek valamit a helyi közösség tulajdonában lévő épületeken.
– A Művelődési Otthon belterét tavaly sikerült teljesen felújítani, bemeszelni. Most a külső homlokzatot hoztuk rendbe. Nagyon nagy szükség lenne még a nyílászárók cseréjére. Reméljük, hogy ez a jövő évben megvalósul, amennyiben pénzeszközöket tudunk rá teremteni. Az épület homlokzata teljes egészében tavaszra készül el. Tavaly a rábéi ún. Tűzoltó Othon épületét újítottuk fel kívül-belül. Ott a homlokzatot szintén teljes felújítottuk és hamarosan csatornával is ellátjuk. Ezen túlmenően a majdányi autóbuszállomáson és a helyi futballcsapat öltözőjén is átfogó felújításra került sor. Szeretnénk a továbbiakban folytatni ezeket a munkákat, hogy Majdány és Rábé tovább szépüljön.
Ehhez azonban anyagiakra van szükségünk, melyeket igyekszünk előteremteni, és az emberek szolgálatában állni, igényeiknek eleget tenni – mondta Makra Péter, Majdány-Rábé Helyi Közösség Tanácsának elnöke.

// Törökkanizsa az én városom - 2015 december 23.