Törökkanizsa

az én városom

2025. február 14.
Bálint napja van.

Sikeres közmunka program


Nemrégiben ért véget az a több hónapon át tartó közmunka program, melyet a Törökkanizsáért Egyesület valósított meg.
A szervezők elmondták, hogy közmunkásokra már eddig is nagy szükség lett volna, de idén első alkalommal nyílt olyan pályázat a Tartományi Gazdasági, Foglalkoztatási és Nemi Egyenjogúsági Titkárságnál, melyen civil szervezetek is pályázhattak közmunka programra. Az egyesület tagjai úgy vélték, hogy férfi és női munkaerőre is szükség van, és ennek tükrében nyújtották be a pályázatot. A pályázat sikeres elbírálását követően kilenc közmunkás (öt nő és négy férfi) került be a programba, akik fél éven keresztül végezték a munkájukat.
A férfiak a közterületeken dolgoztak, tisztántartották, szépítették az elhanyagolt területeket, (pl. olyan házak előtt, amelyekben nem él senki). A kerékpárút környékének karbantartása még nem került be a községi kommunális vállalat programjába, így azt is a közmunkások végezték. A polgárok észrevételei és bejelentései azt tükrözik, hogy további igény van ezekre a közmunkákra. A közmunkások a parkban hetente egyszer összegyűjtötték a szemetet, rész vettek a fásítási akcióban. Kisebb javításokat végeztek továbbá a Törökkanizsáért Egyesület tulajdonában lévő Ricze emlékházon, Firigyházán, ahol aláfalazták az épületet és feltakarították az udvart a Firigyháziak találkozóját megelőzően. Javításokat végeztek a Törökkanizsai helyi közösség épületén, valamint a valamikori Szövetkezeti Otthonban, ahol kitisztították a csatornákat és pótolták az elhasználódott cserepeket és a bejáratot is rendbehozták.
A pályázati pénz egy bizonyos részét munkaeszközökre és munkaruhákra fordították. A program tevékenységeinek megvalósításához szükséges egyéb eszközöket a törökkanizsai helyi közössége bocsájtotta a közmunkások rendelkezésére, valamint Törökkanizsa Önkormányzata is az Egyesület segítségére volt a motoros kaszákhoz szükséges üzemanyag biztosításában.
A közmunkaprogram keretében foglalkoztatott hölgyek Törökkanizsa, Majdány-Rábé és Oroszlámos helyi közösség területén tevékenykedtek, és az időseknek és a betegeknek segítettek. Előzőleg a koordinátorok összegyűjtötték azok névsorát, akik támogatásra szorulnak. Így negyvenhat olyan háztartásba jutottak el a közmunkások, ahol idős személyek élnek, és segítettek a ház körüli munkákban, bevásároltak, takarítottak…
A munka szervezésében a Törökkanizsáért Egyesület tagjai: Bartók Zsófia, valamint Jaksa Róbert, a községi tanács tagja, illetve a helyi közösség munkásai is részt vettek.
A szervezők elégedettek a résztvevők munkához való hozzáállásával. A programot szeretnék jövőre is folytatni, és remélik, hogy ehhez adottak lesznek a pályázati lehetőségek.

// Törökkanizsa az én városom - 2015 december 23.