Törökkanizsa

az én városom

2025. február 13.
Ella, Linda napja van.

Terület- és gazdaság- fejlesztési program


A magyar állam ötvenmilliárd forintot hagyott jóvá a Vajdasági Magyar Szövetség vezetésével elkészített vajdasági magyar terület- és gazdaságfejlesztési program megvalósítására, amely elsősorban a vállalkozások, a mezőgazdaság és a turizmus versenyképességének erősítését szolgálja.
A dokumentumokat vajdasági magyar gazdasági szakemberek készítették Nagy Imre rendes egyetemi tanár irányításával. A vajdasági magyar közösség terület- és gazdaságfejlesztési stratégiájának egyik kiemelt célja az, hogy megállítsa a fiatalok elvándorlását. Ezt olyan gazdasági környezet megteremtésével szeretnék elérni, amely ösztönözné az itthonmaradást.
A keret nagy részét, közel harmincmilliárd forintot hitelprogramon keresztül folyósítják, a fennmaradó összeg pedig vissza nem térítendő állami támogatás. Azt szeretnék elérni, hogy a világ legjobb termőföldjeivel rendelkező Vajdaságot és az itteni gazdákat segítsék, hogy távoli piacokra is el tudják juttatni termékeiket, valamint kiépítsék a mezőgazdasági integrációs és értékesítési intézményrendszert.
Az idegenforgalmat szintén szeretnék támogatni, hiszen Vajdaság kihasználatlan turisztikai potenciállal rendelkezik, de a célok között szerepel a kis- és középvállalkozások kedvezményes hitelkonstrukciókkal való fejlesztése, támogatása is.
A program kihasználásához szükséges új szemléletmód kialakításához képzések, megfelelő szintű oktatás kell. Ezen ismeretek híján kevesen kezdenek el vállalkozni, félnek, márpedig a stratégia olyan irányelveket fogalmaz meg, amelyek a Start Up típusú vállalkozásoknak a beindítását javasolják, tehát nemzetközi piacokra való, innovatív termelést, illetve a termelésnek az innováción alapuló szervezését irányozzák elő.
A program végrehajtása még idén megkezdődik: 2015 végéig kidolgozzák a hitelkonstrukció részleteit, 2016 januárjában pedig kiírják az első pályázatokat, és az év első negyedében jóváhagyják az első támogatásokat illetve folyósítják a pénzeszközöket. A hitelrészletek visszafizetése forgótőkét képezve további támogatásokat tesz lehetővé és szavatolja a program folytonosságát a következő évekre.

// Törökkanizsa az én városom - 2015 december 23.