Február 2. – Gyertyaszentelő Boldogasszony (Urunk bemutatásának) napja
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe Mária tisztulásának napja – görögül hypapanté, vagyis találkozás. Arra emlékezünk, amikor Szűz Mária, negyven nappal Jézus születését követően, bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt Anna és az agg Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust. A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása.
„A gyertya Krisztus, kinek testét a viasz, lelkét a cérna, s istenségét a világosság ábrázolja” – írja Tőkés István. A szentelt gyertya mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégibb szentelményeknek; már az ókeresztény korban Krisztus jelképévé vált: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson.
A magyar paraszti hagyományban a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embert: keresztelésig az újszülött mellett világított; amikor a fiatal anya először ment templomba, szintén gyertyát vitt a kezében; gyertyát égettek a súlyos beteg mellett, szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe. A szentelt gyertyát a sublótban, ládafiában tartották, vagy szalaggal átkötve a falra helyezték.
Ismert időjárásjóslás kötődik ehhez a naphoz. Ha ezen a napon jó idő van, akkor későn tavaszodik. Mondogatták is: Gyertyaszentelő napján „Inkább farkas ordítson be az ablakon, minthogy kisüssön a nap!”
A néphiedelem szerint ezen a napon a medve kijön a barlangjából, és ha meglátja árnyékát (vagyis szép, napos idő van), akkor megijed tőle, és visszamegy aludni, amiből arra következtettek, hogy újra hideg lesz. Ha viszont nincs árnyéka, akkor kint marad, mert tudja, hogy ez a tél utolsó próbálkozása és hamarosan enyhül az idő.