Törökkanizsa

az én városom

2025. február 12.
Lívia napja van.

Megjelentek a vajdasági magyar terület- és gazdaságfejlesztési program pályázatai


Az első körben március végéig lehet jelentkezni a falusi házak vásárlására, a mikro- és kisvállalkozások eszközbeszerzésére, szabványok bevezetésére és működtetésére, turisztikai fejlesztésekre, fóliasátras növénytermesztéshez szükséges felszerelés beszerzésére, tenyészállatok és méhek vásárlására, jégvédelmi hálók, illetve mezőgazdasági gépek és kapcsolható eszközök beszerzésére, mezőgazdasági kultúrák öntözésére, és az öntözőrendszerekbe való beruházásra, valamint többéves ültetvények telepítésére igényelhető támogatásokra.

Az ötvenmilliárd forintos gazdaságfejlesztési program beindítását Magyar Levente, Magyarország külgazdasági és külügyi tárcájának gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára jelentette be novemberben Budapesten. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kiemelte, hogy az 50 milliárd forintos magyarországi támogatásból 20 milliárdot osztanak szét 3 év alatt vissza nem térítendő támogatásként, a maradék 30 milliárdot pedig kedvezményes banki kölcsönökként folyósítják. A támogatásoknál az önrész legkevesebb 15 százalék lesz. A 2016-os év folyamán 5 milliárd forintot osztanak ki több pályázati körben, az utána következő két évben pedig további 7,5 – 7,5 milliárdot. A pályázatok kiírását január végére ígérték. A részleteket a www.prosperitati.rs oldalon olvashatják az érdeklődők.

Forrás : Pannon RTV

“https://www.youtube.com/watch?v=C7-HKOG3qns

// Törökkanizsa az én városom - 2016 január 31.