Törökkanizsa

az én városom

2024. március 28.
Gedeon napja van.

Romhányi Gabriella a törökkanizsai könyvtár új igazgatónője

Romhányi kinevezéséről a községi képviselő-testület 2016. július 18-án hozott döntést. Személyében a könyvtár történetének első magyar ajkú vezetőjét tisztelhetjük. A fiatal igazgatónő elmondta: hatalmas megtiszteltetést jelent számára, hogy vezetheti az intézményt.

– Artúr Maldegem gróf kastélya, amely ma a könyvtárnak ad otthont, 1910-ben épült, de csak 2001-ben került állami védelem alá. Az elmúlt időszakban többmilliós beruházás keretében végezték el teljes külső homlokzat felújítását és a tetőkonstrukció cseréjét – melyre már nagy szükség volt, hiszen egy-egy nagyobb esőzés alkalmával sok helyen beázott az épület. Ezek voltak azok az elsődleges problémák, melyeket meg kellett oldani. A javítási munkálatokból az ablakok sem maradtak ki, s új faajtókra cserélték mind a négy bejárati ajtót is. Tekintve, hogy állami védelem alatt álló létesítményről beszélünk, a javítások régi fényképek alapján történtek. Nemcsak küllemében ragyog új fényében e kivételes néhai kúria, de teljesen megújult a legkülönbözőbb rendezvényeknek helyet biztosító díszterem is.

Ám nemcsak maga az épület szépült meg, de sor került a benne található könyvállomány korszerűsítésére is. Tavaly egy nagyobb leltár során a rossz állapotban lévő, aktualitásukat vesztett köteteket vettük számba. Ezek egy részét leírtuk, másik részét pedig a passzív könyvállományba helyeztük. Olvasóink egyébként jelenleg 50.000 kötet közül válogathatnak – a könyvek kétharmada szerb, egyharmada pedig magyar nyelvű, melyek bővítésére folyamatosan törekszünk.

– Melyek a legfontosabb elképzelések, tervek, amelyeket meg szeretne valósítani?

-Nagyon nagy szükség van a könyvtár további helyiségeiben a villanyvezetékek cseréjére, meszelésre, illetve ki szeretnénk cserélni a raktárhelyiség padlózatát, és helyhiány miatt a polcokat, de korszerűsíteni kellene a mellékhelyiséget is, a könyvkölcsönzést pedig digitalizálni kell. Ez utóbbihoz adottak a technikai feltételek, rendelkezünk a szükséges programmal és internetes hozzáféréssel, csupán egy vonalkód-olvasóra lenne szükségünk, amelynek beszerzését a jövő év elején tervezzük. Az intézmény pályázatokon keresztül megpróbál pénzeszközökhöz jutni, s ennek függvényében alakítja a további terveket. Elérhetetlen célokat nem tűzünk ki magunk elé – megpróbálunk a realitás talaján maradni.

– Milyen lehetőség van a könyvállomány gyarapítására?

-A legtöbb könyvet a Minisztérium által kiszabott keretből tudjuk megvásárolni, saját forrásokból nagyon keveset biztosíthatunk.Ezekből a pályázati pénzekből Szerbiában kiadott szerb és magyar nyelvű könyveket tudunk beszerezni. Külföldi pályázatokból, a Magyar Nemzeti Tanács segítségével az elmúlt években sok-sok magyar könyvvel bővíthettük a könyvállományt. Nemrégiben Törökkanizsára látogatott Potápi Árpád, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára, akinek ígérete nyomán hamarosan anyaországi támogatásban részesül könyvtárunk, amelyből főleg a házi olvasmányok állományát szeretnénk bővíteni – mesélte az intézmény új vezetője.

Magyarország Országgyűlési Könyvtára májusban pályázatot írt ki Könyvtár ami összeköt címmel, melynek keretében évente sor kerül a Kárpát-medencei könyvtárosok találkozójára. Erre a pályázatra Romhányi Gabriella igazgatónő is jelentkezett, s pozitív elbírálásban részesült. Az ösztöndíjprogram keretében a nyertes pályázók, külhoni magyar könyvtárosok idén ősszel egy hónapot töltenek Budapesten, az Országgyűlési Könyvtárban, ahol amellett, hogy figyelemmel kísérhetik a könyvtár munkáját, tapasztalatot cserélhetnek, lehetőség nyílik kapcsolatok kiépítésére s a további együttműködés lehetőségeinek felkutatására.

Mihók Anikó

// Törökkanizsa az én városom - 2016 augusztus 8.