Termékvédjeggyel a sikeres értékesítésért
A védjegy kialakítása és működtetése mindenekelőtt a helyi élelmiszerfogyasztás és a helyi gazdaság élénkítését szolgálja s segíti az adott településből, térségből származó termék megkülönböztetését más termékektől, illetve annak piacra jutását. A védjegyről illetve a helyi termékek legális értékesítésének lehetőségeiről Ments András, a társaság igazgatója tartott ismertetőt:
– Szerbiában egyedülálló módon ötvennyolc gazdaszervezet alapított civil szervezetet, amely egész Vajdaságot lefedi – így gyakorlatilag a VaTeBeT-nek jelenleg közel háromezer tulajdonosa van. Társaságunk célkitűzése, hogy megpróbálja Vajdaság gazdaságát üzleti alapokon segíteni. Tudjuk azt, hogy termelni tudunk, ám a legnagyobb probléma az értékesítés illetve annak lehetőségei – mégpedig azok a piacok, ahol a megfizettetés is megvalósítható.
Ezért egyrészt a mezőgazdasági ágázat számára kínálunk lehetőséget – illetve ami Vajdaság gazdaságfeljesztésének nagy lehetősége – a helyi termékek és termékrendszer, hisz az EU-s csatlakozás felé haladva a szürkegazdaság lehetőségei egyre inkább bezárulnak. Feladatunk tehát, hogy a házi, háztáji értékesítésnek legális utakat keressünk.
Juhász Attila államtitkár úr segítségével már elkészült a Helyi Termékrendelet, amely lehetőséget fog nyújtani arra, hogy például a termelő otthon levágja a sertést, füstölt árut készítsen, eladja a húst, vagy feldolgozza a gyümölcsöt, tojást, tejet értékesítsen…A Rendelet közmeghallgatása megtörtént, így a dokumentum viszonylat kész állapotban van. Ahhoz azonban, hogy azt a gyakorlatban alkalmazni is lehessen, tudnunk kell, mivel is rendelkezünk. Ennek hiányában ugyanis gazdaságilag nem tudunk segíteni.
Tudnunk kell tehát, hogy Vajdaságban mely községeknek milyen lehetőségei vannak, ki és mivel foglalkozik, mekkora mennyiségben termel, melyek a potenciálok. Ezért alkottuk meg a Vajdasági Termék Védjegyet, ami biztosítja azt, hogy az adott termék valóban vajdasági alapanyaggal és munkaerővel készült, hogy kisipari módszerrel állították elő. Ezeket a termékeket szeretnénk védjeggyel ellátni, amely tartalmazza a tájékoztatást arról, hogy vajdasági származású termékről van szó – a helység megjelölésével, ahonnan az származik.
Ebbe a rendszerbe nemcsak élelmiszeripari, állati- és növényi eredetű termékeket, de a fából, fémből készülteket, sőt az ajándéktárgyakat is be szeretnénk vinni – a program első részeként. Magát a védjegyezést a Topolyai Expón végezzük majd el, ahol lesz egy helyi termékkiállítás. Itt bárki bármilyen terméket kiállíthat, mi megnézzük, védjegyezzük s ezzel az adott áru bekerül egy rendszerbe.
A védjeggyel aztán helyi termékpolcokat fogunk nyitni, s megindulhat az értékesítés, majd a Rendelet elfogadását követően sor kerülhet a helyi termékboltok megnyitására is – mondta többek között a Törökkanizsán tartott bemutatón Ments András.