Észak-Bánság Kulturális Öröksége
A nemrégiben megnyílt mórahalmi Kolo Szerb Kulturális Központban lépett fel a törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület Tiszagyöngye asszonykórusa, mint szerbiai magyar művelődési egyesület szakcsoportja a Szerbek és magyarok a határ két oldalán című rendezvény keretein belül, valamint az Észak-Bánság Kulturális Öröksége című időszaki kiállítás megnyitójára is ezen program keretein belül került sor. A programban bemutatkoztak más szerbiai és magyarországi művelődési egyesületek is, a tiszaszentmiklósi dr. Tihomir Ostojić Művelődési Egyesület asszonykórusa, valamint a deszki Bánát és a budakalászi Ruzmarin Szerb néptáncegyüttes ifjúsági és gyermektáncosai.
– A Kolo Szerb Kulturális Központ azzal a céllal jött létre, hogy helyszínt, teret biztosítson a szerbiai kötődésű művészeti és kulturális csoportok bemutatkozásának, illetve a Magyarországon élő szerbek számára. Ennek jegyében zajlott le a rendezvény. Ez alkalommal a Tisza-Maros-Aranka háromszögében található kulturális örökség bemutatására törekedtünk. Időszaki kiállítás nyílt az említett terület szerbiai szakaszának, vagyis Törökkanizsa és Csóka Község épített örökségének, természeti környezetének megismertetésére a dél-magyarországi, homokházi közönséggel. – Fehér Viktor, Banaticum Kutatóközpont elnöke.
– A Banaticum Kutatóközpont Egyesület 2019-ben azzal a céllal jött létre, hogy felkutassa, és különféle rendezvények, kiadványok formájában népszerűsítse az Aranka-mente művelődési, természeti, történelmi és néprajzi kincseit. Ezen kutatás egyik eredményeként jött létre az Észak-Bánság Kulturális Öröksége című vándorkiállítás, melynek első állomása a mórahalmi Kolo Szerb Kulturális Központ volt. A bemutásra kerülő, a kutatás tárgyát képező az Aranka-menti térségnek a Tisza folyó, az épített örökség, a sokszínű, gazdag hagyományok, és az emberek összefogása a jellemzője. Munkánk során azon értékek felkutatására és bemutatására törekszünk, amelyek a szélesebb közönség számára annyira még nem ismertek. Valljuk és hisszük, hogy minden egyes településen, akármilyen kicsi is legyen az, egy-egy régi ház padlásán vagy udvarán rejtőznek olyan értékek, melyeket kötelességünk megóvni az enyészettől és közkinccsé tennünk. – Újhelyi Nándor, Törökkanizsa Község Képviselő Testületének elnöke.
A Szerbek és magyarok a határ két oldalán című rendezvény Vecsernyével vette kezdetét a Kolo Szerb Kulturális Központ Életadó Forrás nevű kápolnájában a Tiszaszentmiklósról érkező dr. Tihomir Ostojić Művelődési Egyesület asszonykórusa közreműködésével. Ezt követően a látogatók megtekinthették az Észak-Bánság Kulturális Öröksége című kiállítást a Balkán Szalonban, melyet Újhelyi Nándor, Törökkanizsa Község Képviselő Testületének elnöke mutatott be. A program magyar-szerb zenés-táncos műsorral folytatódott a Vuk Karadžić-teremben, ahol a jelenlevőket Nógrádi Zoltán Mórahalom Város polgármestere köszöntötte. Fellépett a törökkanizsai Tiszagyöngye művelődési egyesület asszonykórusa, akik tisza-menti népdalcsokrot készítettek a rendezvényre, bemutatkozott a tiszaszentmiklósi dr. Tihomir Ostojić Művelődési Egyesület kórusa, akik bánsági és szerbiai szerb népdalokból készítettek összeállítást. Ezt követően a deszki Bánát és a budakalászi Ruzmarin Szerb néptáncegyüttes ifjúsági és gyermektáncosainak közös produkciója következett.
– Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy ránk esett a választás és meghívtak minket, hogy a programban bemutatkozhattunk és bemutathattuk törökkanizsai és Törökkanizsa környéki, tisza-menti dalainkat. A szervezők nagyon vendégszeretők voltak, szívélyesen fogadták a fellépőket és alkalmat bíztosítottak a mórahalmi fürdőben egy kis pihenésre is. A törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület örömmel fogadja a meghívásokat, hiszen vendégszereplései áltatl is népszerűsíti e kis település értékeit, hagyományait, fellépésein mutatja be azt az eredményt, amely az egyesület munkájából ered. – Kovács Magdaléna, elnök, Tiszagyöngye asszonykórus tagja
Romhányi Gabriella