Augusztus elseje Vasas Szent Péter napja
A naphoz kapcsolódó népszokások:
Augusztus első napja a Muravidéken dologtiltó nap minden szőlőtermelőnek, mert úgy vélik, ha dolgoznak, akkor a szőlőszemek lehullanának a fürtökről.
Egy, a kukoricára vonatkozó termésjóslás szerint: „Ha Vasas Szent Péter napján még eső lesz, lesz kukorica, de még akkor se esik, gyühet a Duna vize is, nem lesz kukorica”. Ilyenkor vetették a kerékrépát sok helyen.
Patkányűző napnak is tartják augusztus elsejét. Ez több módon is megtörténhet.
Az első, és ártalmatlan technika a következő: a mise idején egy öregasszony a faluban minden ajtóra felírja: „Dömötör püspök”. A másik módja kevéssé állatbarát… egy patkány szemét kiszúrják aztán elengedik a szegény párát, ettől aztán állítólag a többi is elmenekül. Állítólag az is hat, ha ezen a napon megkerüljük a patkánylyukat kilencszer, kilenc Miatyánk elmondásával.
Miért Vasas Szent Péter?
Mert Szent Péter bilincsekből (vasból) való szabadulásának emlékünnepe, a nép nyelvén Vasas Szent Péter, Szent Péter vasaszakadása. A Szentírás szerint Heródes Agrippa 42-ben idősebbik Jakabot lefejeztette (nemrég volt az ünnepe), Pétert meg a kor szokása szerint börtönbe záratta, s ott nehéz vasban, szigorú őrizet alatt tartatta. Hiába, mert a rákövetkező éjjelen megjelent a börtönben az Úr angyala, kinek érintésére leestek Péter súlyos láncai, s az apostol az alvó őrök között gond nélkül elslisszolhatott.