Törökkanizsa

az én városom

2025. március 25.
Irén napja van.

IX. Szent István-napi ünnepség Törökkanizsa

Törökkanizsán kenyérszenteléssel és gazdag műsorral köszöntötték az ünnepet. Vasárnap késő délután felvonulással és kézművesvásárral kezdődött a községháza előtti téren kilencedik alkalommal megtartott ünnepség. A fennállásának 25-ik évfordulóját ünneplő Tiszagyöngye Művelődési Egyesület szervezésében a műsorban fellépő kórusok, táncosok, zenészek és a többi részvevő gyalog, fiákeren és lóháton vonult a Tisza partján felállított színpadhoz.

A felvonulás után a Szent György-templomban Sóti János plébános szentmise keretében megáldotta és megszentelte az idei búzából sütött kenyeret. A szentmisét követően művelődési műsorral emlékeztek meg Államalapító Szent István királyunkról valalmint a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület fennállásának 25-ik évfordulójáról. Az ünnepség részvevőit Újhelyi Nándor, a községi képviselő-testület elnöke köszöntötte, majd megszegte az új kenyeret. A négybe vágott kenyérből egy-egy negyedet a lovas felvonulóknak, a törökkanizsai ifjúságnak, a Branislav Nušić Könyvtár igazgatójának, az egy hónappal ezelőtt igazgatónak kinevezett Romhányi Gabriellának ajánlott föl. Személyében a könyvtár történetének első magyar ajkú vezetőjét tisztelhetjük. A negyedik szelet kenyeret a Kéknefelejcs Hagyományápoló Kör kapta, amelynek lelkes tagjai gondját viselik a Hagyományok Házának, amelyet anyaországi támogatással a közelmúltban sikerült megvásárolni.

Az ünnepi műsorban felléptek a helybeli Tiszagyöngye csoportjai, az esti program vendég fellépői között pedig bemutatkozott a Deszki Népdalkör, a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület Őszirózsa csoportja és a magyarkanizsai Cifraszűr népdalkórus.

Forrás: Magyar Szó Online

IX. Szent István-napi ünnepség Törökkanizsa

// Törökkanizsa az én városom - 2016 augusztus 24.