Május van, Tisztelt Úr!
Május van, Tisztelt Úr! címmel mutatta be előadását szerdán este Törökkanizsán a Zentai Magyar Kamaraszínház társulata. A darabot Szép Ernő Május, Kávécsarnok és Tűzoltó című művei alapján Mezei Kinga rendezte.
Három különböző történetet ölel fel a Zentai Magyar Kamaraszínház Május van, Tisztelt Úr! című produkciója, amely sajátos világba kalauzolja el a nézőket.
Szép Ernő figuráit egyszerűen nem lehet nem szeretni, szélsőségesen életunt vagy éppen életigenlő magatartásukban hasonlítanak egymásra: a boldogság utáni vágy, és az ajtón kopogtató szerelem mindhárom történetben megjelenik.
– Szép Ernőt játszani, azzal a korral és azokkal a figurákkal foglalkozni, azokat a viszonyokat és azokat a társadalmi jelenségeket megfejteni, amelyek ezeket a darabokat jellemzik, minden művész számára nagy kihívást jelent: végigjárni azokat az utakat, amelyek azt mutatják meg, honnan indul el egy-egy figura, és hogyan jut el a boldogság megtalálásáig. Szép Ernőt játszani igazi jutalomjáték, a századelő nyelviségét, szófordulatait, fanyar humorát ma elsajátítani és hitelesen interpretálni élvezetes, hiszen a művek érzelmi és tartalmi világa ma is érvényes. – mondja Mezei Kinga rendező.
A 2009-ben alapított Zentai Magyar Kamaraszínház a közönséget egy ilyen utazásra invitálja. Szép Ernő három egyfelvonásosán (Május, Kávécsarnok, Tűzoltó) keresztül vágnak neki az útnak: megkeresni a nagybetűs Szerelmet és a nagybetűs Boldogságot!
A Május van, Tisztelt Úr! című előadás szereplői Dévai Zoltán, Gnädig Kornélia m. v., Lőrinc Tímea, Nešić Máté, Papp Arnold, Rutonić Róbert és Virág György, a díszlettervezője Mezei Kinga, a jelmeztervezője Janovics Erika, a zeneszerzője Mezei Szilárd, a dramaturgja Góli Kornélia, a rendezője pedig Mezei Kinga. A zenei felvételen Asztalos Alfréd (klarinét), Paloš Denis (akusztikus gitár), Sóti Lenke (fuvola), Szarvák Szuzanna (hegedű) és Vojnić Tunić Zsolt (harsona) működött közre.