Törökkanizsa

az én városom

2025. február 12.
Lívia napja van.

ROMHÁNYI IBI, SZÍNJÁTSZÁSUNK CSILLAGA


A délvidéki magyar színjátszás nagy tehetsége, a törökkanizsai születésű művésznő, Romhányi Ibi idén lenne 77 éves. Negyven éves színészi pályája során több mint 100 színdarabban játszott, ezek közül hetvenben fõszereplõként.
Amikor 1959-ben a szabadkai Népszínház magyar társulata bemutatta Osborne: Dühöngő ifjúság című színjátékát, a közönség és a szakma is nem titkolt lelkesedéssel köszöntötte a fiatal, Törökkanizsáról érkező műkedvelőt, Romhányi Ibit, talán nem is sejtve, hogy ezzel a köszöntéssel a Délvidéki magyar színjátszás egyik kimagasló egyéniségét indította el a pályán.
Alakításait nyomon követni szinte lehetetlen. Néhányat szeretnénk felsorolni a remekbe szabott szerepek közül,amelyeket a kritika nem győzőtt ünnepelni: Madách Imre: Az ember tragédiájának Évája, Háy Gyula: Isten, császár, paraszt című királydrámájának Borbálája, Katona József: Bánk bán c. tragédiájának Gertrudisa, vagy Deák Ferenc: Áfonyák c. drámája, mely a Sterija játékokon ragyogó sikert aratott, s a kritikák mindenekelőtt Romhányi Ibi játékát emelték ki. Alakításáért Sterija díjban részesült.

A szabadkai évek erőteljes, meghatározó színészegyéniséggé érlelték. Amikor egy évtized után elhagyta a várost, a Népszínházat, az Újvidéki Rádió társulatához már egy ezerarcú, nagy művész érkezett, s az Újvidéki Rádió volt pályafutásának másik, szintén jelentős állomása.
Aztán, az 1970-es évek elején, amikor megalakult az Újvidéki Színház, a művésznő pályája mindenképpen rendhagyó fejezettel bővült. A közönség láthatta Dürrenmatt tragikomédiájában, Alice szerepében, melyért a legjobb női alakításként, Szarajevóban 1974-ben a Kis- és Kísérleti színházak Fesztiválján Arany Babérkoszorú díjat kapott.
1978-ban az Újvidéki Színház, valószínűleg Harag György sugallatára, Csehovot akart játszani. A három nővér szerepében Ladik Katalint, Bajza Viktóriát és Olga szerepében Romhányi Ibit láthatta a közönség.
Romhányi Ibinek nem volt nehéz a magányossá válás pillanatait, gyötrelmeit a színpadon felidézni. Szabadkai éveire, egyszobás egyesüllétére gondolhatott, amikor némán üldögélt a székén. Olgája elfásul, életkedve nyomtalanul eltűnik. Mégis edzetten viseli el sorsát.
A Harag György rendezte Három nővér a megszenvedett, kibírhatatlan magányról szól. Ezt Olga –Romhányi Ibi – Irinától és Másától eltérően sztoikus hősiességgel éli át.
Tündöklő egyéniség és nagy színész volt Ő. Olyan, aki a színpadon érezte magát otthon, aki mindig a tökéletességre törekedett, aki számára egy hatalmas színház volt az egész világ, s a színészet – véget nem érő szenvedély és alázat.

“Függetlenül művészi pályájának alakulásától, Romhányi Ibi mindenekelőtt és elsősorban színpadi színésznő volt és maradt. A színpad volt az a kifejezési terület, amely a kétségtelenül lehetetőséget adott neki arra, hogy mint színésznő a legrejtettebb emberi lényeget a legárnyaltabb módon juttassa kifejezésre.” – írta róla egyik méltatásában Káich Katalin.

“Romhányi Ibi mindig hűvösen, talán szerény szkepticizmussal nézte maga és színháza körül a nagy mozgolódást. Mosolygott. Ő tudott valamit……Tudta, hogy minden színészi eszköz csupán annyit ér, amennyire az alkotó mondanivalóját szolgálja. Sohasem játszotta túl szerepeit, alázattal közelítette meg a figurát. Maga a színészet talán nem is érdekelte mindig, mégis intenzíven a színpadon volt. A színház volt számára a munka. “ –írta Róla Baráczius Zoltán.

A színészt halála után két sír zárja magába: a föld és a feledés. A holnap az idő hajóján tovaúszik a neveddel. De mi, akik szerettünk, becsültünk Téged, nem engedjük e hajót végleg eltűnni. Mindig lesznek, akik emlékeznek Rád, a színművészet egén oly szépen ragyogó délvidéki csillagra.

// Törökkanizsa az én városom - 2016 május 18.