Szakmai előadás a migrációról
A Vajdasági Magyar Szövetség szervezésében csütörtökön este Törökkanizsán Ft. Paskó Csaba kelebiai plébános, az MNT végrehajtó bizottságának tagja tartott szakmai előadást a kvótareferendumról Kereszténység és iszlám címmel.
A rendezvényen Újhelyi Nándor, a helyi VMSZ községi szervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, köztük Kormányos Lászlót, a párt tartományi parlamenti képviselőjét. Paskó Csaba mindenkit arra biztatott, vegyen részt a referendumon, és szavazzon nemmel, hogy miért is, arra előadásában igyekezett választ adni, párhuzamot vonva a keresztény és az iszlám között. Elmondta, hogy a világvallások közül az iszlám a legfiatalabb vallás, de követőinek száma gyorsan szaporodik, és ezt használja fel a terjeszkedéshez a világban. Beszélt az iszlám vallás alapeszméjéről, amelyet a zsidó és a keresztény vallás ötvözésével alakított ki a 7. században Mohamed. Szólt még az iszlám szent könyvéről, a mekkai zarándokhelyről, az iszlám jogról, amelynek a Korán az alapja, valamint a szekularizációt nem ismerő iszlám államokról, illetve az arab hódításokról, valamint az arab kultúráról is.
-Ezzel a nemmel, egyrészről a kvótareferendumra, de egy hosszú távú megoldást kínálunk, hogy a keresztény értékeket, a családpolitikát, a nemzetpolitikát kell erősíteni, és a megoldást ott kell keresni, ahol ezek az emberek vannak. Nem szívtelenségre hívjuk fel az embereket, véletlenül sem, a segítséget oda kell nyújtani, a jót oda kell vinni és nem a rosszat, bajt, a problémát ide a nyakunkba, ami hosszútávún sem nekünk, sem nekik nem lesz megoldás-mondta Paskó Csaba.
Oldalunkon megtekinthetik az előadás teljes felvételét.
Szakmai előadás a migrációról Törökkanizsán a VMSZ szervezésében
“https://www.youtube.com/watch?v=O6qv9RZTIbc”