Törökkanizsa

az én városom

2025. március 25.
Irén napja van.

78 éve született Romhányi Ibi, színművészetünk csillaga


… Az első öt évet követő második — ugyancsak ötévnyi — szabadkai korszaka meghozta a nagy szerepeket is. Elsőre a világirodalom egyik legszebb nőszerepét, Josie Hogant, a Boldogtalan holdból (O’Neill) Virág Mihály rendezésében. Romhányi Ibi legtöbbször Virág Mihály rendezéseiben lépett közönség elé. Majd következett Marinković Glóriája (Petar Šarčevič rendezésében), utána Madách Évái Az ember tragédiájából, az okos és simulékony Borbála Háy Gyula áltörténelmi drámájából, amit Szabadkán ősbemutatóként játszottak, az Isten, császár, parasztból, Ellen a furcsa brooklyni lány Shisgall akkor rendkívül divatos művében a Szerelem, ó!-ban, a büszke Gertrudis legismertebb tragédiánkban, a Bánk bánban, a nadrág-, pontosabban csuhaszerep, György, Deák Ferenc Áfonyákjában, amiért elsőnek minden magyar színész közül Sterija-díjat kap. György egy elhagyott kolostorba érkezett fiatalember, aki azt ígéri a szerzeteseknek, hogy segítségükre lesz, keze nyomán fel is virul a gazdaság. A szerzetesek azonban szeretőjükké teszik, aminek következménye György átváltozása: „ellágyul a karja / a sok öleléstől, / megdagad itt-ott / a bő szeretettől, / nő lesz a férfiból, / a sárkányölőből”. Az előadás végén György meztelenül jelenik meg a barátok előtt, ez talán az itteni színházban az első ilyen megmutatkozás, amely azonban drámai indokoltsággal történik.

Romhányi Ibi utolsó szabadkai szerepe Zilahy Lajos tragédiájának, az Imbroszi boszorkánynak Eirene császárnője, “a népe és szerelme között ingadozó nő” drámája. Szabadkán lett Romhányi Ibi formátumos műtvész, kiváló jellemszínész. Tíz tartalmas évet töltött a szabadkai társulatban, olyan lányokat (Alison, Lуdа, Josie Hogan) és fiatal nőket alakított (Glória, Borbála, Ellen), kiknek közös jellemzője kiszolgáltatottságuk, melyből képtelenek szabadulni…

Gerold László
Barácius Zoltán: Romhányi Ibiről, a mítoszteremtőről

Romhányi Ibi az Újvidéki Színház Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert című előadásában

// Törökkanizsa az én városom - 2017 március 13.