A Tanyaszínház társulata Majdányon és Törökkanizsán (videó)
A Tanyaszínház társulata idei, 40. turnéján Moliére: A képzelt beteg című komédiáját mutatja be Vajdaság 25 településén. A művet, mely Moliére utolsó alkotása és az egyik legjobban sikerült komédiája, Radoslav Milenković rendezésében láthatja a közönség.
A Tanyaszínház „szekere”’ 2017. augusztus 3-án érkezett Majdányra, ahol a szokásos helyszínen, a futballpályán felállított színpadon 21.00 órakor gyúltak ki az előadás kezdetét jelző fények, másnap, augusztus 4-én (pénteken) pedig, ugyanebben az időpontban Törökkanizsán, a középiskola udvarán tekinthették meg a darabot a műkedvelő közönség.
A Moliér mű szereposztásában Búbos Dávid, Dévai Zoltán, Dienes Blanka, Hajdú Sára, Huszta Dániel, Kőműves Csaba, Kőműves Noémi, László Judit, Nyári Ákos, Ozsvár Róbert, Orlović Stanislava, Szabó Róbert, Szilágyi Áron, Verebes Andrea és Wischer Viktor lépett színre.
“https://www.youtube.com/watch?v=t5xrNdyh0Oc”