A törökkanizsai mesemondók sikere a zentai elődöntőn
Kálmány Lajos, vidékünk első néprajzkutatója, a modern magyar folklórtudomány egyik megalapozója tiszteletére, valamint a százharmincöt éve született mesemondó, Borbély Mihály emlékére a Zentai Önkormányzat és a zentai Városi Könyvtár huszonharmadik alkalommal rendezi meg a Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyt.
A verseny elődöntőit április végén hat körzetben: a Bánságban (Nagykikinda és Torontálvásárhely), Nyugat-Bácskában (Bácskertes), Közép-Bácskában (Bácsfeketehegy vagy Temerin), Észak-Bácskában (Szabadka vagy Hajdújárás) és a Tisza mentén (Zenta) tartották meg, döntőjét pedig 2017. május 27-én délelőtt 10 órai kezdettel a Zentai Alkotóházban szervezik meg.
Az április 25-én Zentán megtartott elődöntőn részt vettek a II. 3 osztály tanulói, Momić Éva tanítónő felkészítésében: Magyari Dominik, Dobó Attila, Likár Márk és Tratyik Regina. Dominik külön dicséretben részesült; Attila, Regina és Márk pedig továbbjutott a döntőbe. Likár Márkot külön kiemelték, mint az elődöntő legjobb mesemondóját.