Törökkanizsa

az én városom

2025. február 12.
Lívia napja van.

Március 25. – Gyümölcsoltó Boldogasszony napja


A Gyümölcsoltó Boldogasszony Jézus fogantatásának, illetve a születése hírüladásának főünnepe, melyet a római katolikus egyház március 25-én ünnepel.

Az ünnep kialakulása

A katolikus egyház ezen a napon emlékezik az angyali üdvözletre, vagyis arra a bibliai történetre, amikor Gábriel arkangyal megvitte Názáretbe Szűz Máriának a megtestesülés örömhírét.

Az ünnep napját úgy számolták ki, hogy Jézus születésének ünnepnapjától, december 25-től visszaszámoltak kilenc hónapot, és így március 25-e jött ki. 624 óta van tudomásunk Jézus fogantatásának ünnepléséről. 692-ben a trullai zsinat helyesnek ítélte ünneplését.

A néphagyomány szerint az az asszony aki ezen a napon érintkezik a férjével, biztosan áldott állapotba kerül.

Ezt a napot a fák oltására, szemzésére tartják alkalmasnak. Azt a fát, amit ilyenkor oltanak nem szabad letörni vagy levágni, mert vér folyna ki belőle. Az Ipoly vidéki falvakban vigyáztak a frissen oltott fára, mert ha letörne az ága, az szerencsétlenséget eredményezne. Szeged népe szerint a szemzett fából nem jó másnak adni, mert ezzel a termést odaadnák. Göcsejben azt tartották, hogy aki Gyümölcsoltókor a frissen oltott fába belevág, megvakul, halála után pedig elkárhozik. Vannak azonban olyan vidékek is, ahol a Boldogasszonykor a gyümölcsfáról vágott gallyat eltüzelik, ezzel akadályozzák meg a fák férgesedését.

// Törökkanizsa az én városom - 2017 március 24.