Törökkanizsa

az én városom

2025. február 13.
Ella, Linda napja van.

Március 19. – Szent József napja


A katolikus hagyományban József a munkások védőszentje, és számos ünnepnapja van. IX. Piusz pápa 1870-ben Szent Péterrel együtt az egyetemes katolikus egyház védőszentjévé nyilvánította, ezen kívül számos ország védőszentje.

Máté evangéliuma szerint apja Jákob volt, Lukács szerint viszont Élinek hívták. Az evangéliumok azonban nem adják meg sem születése, sem halála helyét vagy idejét. Amit megtudunk belőlük, hogy hosszabb ideig a galileai Názáretben élt, néhány évig a júdeai Betlehemben lakott, illetve Egyiptomba kellett menekülnie.

Az evangéliumok foglalkozására nézve a τεκτων szót használják, amit hagyományosan ácsnak fordítanak, jóllehet más (főként famegmunkáló) mesterségeket is takarhat. Sőt a héber naggar főnév félrefordításáról van szó, amelyet a görög fordítások a „mesterember” jelentésből vezettek le. A naggar azonban „tanult ember” jelentésű is lehet. Ez a jelentése a valószínűbb, ellenkező esetben ugyanis Jézus nem beszélhetett volna gyermekkorában a zsinagógában.

Ezen felül keveset tudunk meg róla az evangéliumokból, amelyekben egy szót sem idéznek tőle. Jézus 12 éves kora után többé nem említik. József a Dávid házából származó újszövetségi személy, az Újszövetség szerint Szűz Mária férje és Jézus nevelőapja, a Szent Család feje. A katolikus, ortodox és anglikán egyházakban szentként tisztelik.

// Törökkanizsa az én városom - 2017 március 18.