MÉGIS legyél győztes!
Rengeteg ellenszéllel küszködünk az életben, ezek többek között a félelmeink, megszokási kényszereink, sérelmeink, negatív érzelmeink, korlátozó vélekedések, kételkedés, jellemhibák – amelyek folyamatosan ellenszélként korlátozzák az életünket. Hogy és honnan lehet mégis erőt meríteni, hogy felálljunk, és talpon maradjunk. Erről a témáról beszél dr. Magyar Lóránt szabadkai mentálhigiénés szakember, életvezetési tanácsadó és állandó diakónus a törökkanizsai a érdeklődőknek.
Az előadást és könyvbemutatót 2017. február. 07-én (kedden) 18.00 órai kezdettel rendezik meg a Branislav Nušić könyvtár dísztermében.
A szerző gondolatai:
Az első gyermek születése a szülő életében a legnagyobb öröm és felemelkedés. Fölé minden addigi rendnek, érzésnek és értéknek. Hasonlóképpen van az is, amikor az írónak megjelenik az első könyve. Ez is a szülővé válás nagy csodája – az életnek egy másik dimenziója. Fölülemelkedés minden addigi rendnek és keretnek. 30 év ön- és én-keresésének, útjainak és útvesztőinek megélését és értékgyűjtését osztom meg a kedves Olvasóval – életről és értelemről, barátságról és szerelemről, ellenségekről és segítőkről, csalódásokról és reményekről, kudarcokról és sikerekről. Megszólaltatom az érzések sokszínű gazdagságát – játékosságot és komolyságot, örömöket és könnyeket, mélységeket és magasságokat, mesebeli lényeket és földhöztapadt valóságokat. Mindenekelőtt pedig, a MÉGIS lehetőségeket. Mert lehetünk a MÉGIS emberei – ha azok akarunk lenni. Bár az élet nehézségei lenyomhatnak, MÉGIS lehetünk győztesek. MÉGIS felállhatunk és mondhatjuk a zord erők hadának: „nem állítasz meg! MÉGIS meghódítom a hegyeimet! MÉGIS birtokba veszem az Ígéret Földjét!”