Törökkanizsa

az én városom

2025. február 12.
Lívia napja van.

Szent István-napi Ünnepség Törökkanizsán (videó)


Kézműves foglalkozások, gyermekprogramok, szentmisével egybekötött lovasfelvonulás. Így ünnepelték Törökkanizsán Szent István napját. A rossz idő sem tántorított el a helyieket.

Léggömbhajtogatás, ugrálóvár, felhőtlen jókedv. Gyermekprogramokkal kezdődött a törökkanizsai ünnepség. Augusztus 20-án kicsik és nagyok együtt ünnepeltek, hiszen fontosnak tartják a hagyományápolást. Majd következett az ünnepi felvonulás. Lovaskocsikkal indult a menet, amelyet népviseletbe öltözött fiatalok kísértek a helyi Szent György templomig.

Szent István az összetartozást, a közösségi életet jelenti, a tiszteletére szervezett ünnepséggel pedig kissé felrázzák a település lakosságát – mondta Kovács Magdaléna, a törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület elnöke. „A Tiszagyöngye Művelődési Egyesület már fennállása óta, tehát 1991 óta ünnepli Szent István napját, és tíz éve ünnepeljük ilyen formában. Lovasfelvonulással, szabadtéri színpadon, amit idén sajnos nem vállaltunk be, mert féltünk a rossz időjárástól, úgyhogy jelenleg a művelődési műsor majd a színházteremben fog zajlani.”

A szentmise elején megszentelték az új kenyeret. A tartomány és az MNT képviselői is ellátogattak Törökkanizsára. Hajnal Jenő, elnök, Magyar Nemzeti Tanács: „Az a legfontosabb, hogy ez az ünnep visszakerült a templomba, és méltó, felemelő érzés volt ma itt, Törökkanizsán azt látni, hogy a hívők, a fiatalok együtt hogyan ünneplik Szent István királyunkat, az államalapítót, akinek köszönhetjük azt, hogy ma itt lehetünk, és aki olyan alapokra helyezte nem csak az országunkat, hanem a jövőnket is, hogy még mindig építkezni tudunk belőle.”

A kedvezőtlen időjárási viszonyokra való tekintettel kicsit módosítottak a rendezvény menetén, azonban az ünneplés nem maradt el. Az esti órákban Zenta Város Fúvószenekara és az Eridanus együttes szórakoztatta a közönséget.

Forrás: Pannon RTV

Fotók: X. Szent István-napi Ünnepség Törökkanizsa

“https://www.youtube.com/watch?v=cRTOVa0Bt40”

// Törökkanizsa az én városom - 2017 augusztus 21.