Újabb mezőgazdasági pályázatok
Ótott Róbert, a tartományi mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság titkárhelyettese nemrégiben beszámolt olvasóinknak a titkárság által március 4-én megjelentetett pályázati lehetőségekről, amelyekre a bejegyzett mezőgazdasági termelők jelentkezhetnek, s amelyek a gazdaságok fejlesztéséhez jelentős mértékben járulhatnak hozzá, hiszen a költségtérítés elérheti a 70 %-ot is.
Emlékeztetőül elmondjuk, hogy a március elején közzétett három pályázat öntözőrendszerek és kutak kiépítésére (a hozzá tartozó felszerelés vásárlására, pumpa, áramfejlesztő beszerzésére, öntözőrendszerek kiépítésére stb.), továbbá fóliasátrak kiépítésére és felszerelésére (fóliasátor konstrukciója, többrétegű takarófólia, árnyékoló és hővédő fóliák vásárlása, csepegtető-rendszer, a sátrak fűtési rendszerének kialakítására stb.) vonatkozik, illetve jégvédelmi hálók vásárlására (oszlopokkal együtt, valamint oszlopok nélküli konstrukcióra is) szintén pályázhatnak az érdeklődők.
– Ezeknél a pályázatoknál fel szeretném hívni a 40 évnél fiatalabb termelők és a hölgyek figyelmét arra, hogy amennyiben sikeresen pályáznak, a költségvisszatérítés számukra akár 70 %-os is lehet! Fontos tudnivaló, hogy az idei évtől a pályázati kiírástól függően titkárságunknál előszámlával is tudnak pályázni, mégpedig a 200.000 dinárt meghaladó befektetéseknél. Pályázataink feltételeiből nyilvánvalóan kitűnik, hogy a kisebb területen gazdálkodókat kívánjuk segíteni, helyzetbe hozni, támogatni felzárkózásukat – mondta Ótott Róbert, a Tartományi Mezőgazdasági, Víz-és Erdőgazdálkodási Titkárság titkárhelyettese.
– A már említett támogatási formák mellett Titkárságunk további pályázatokat is közzétett, amelyekkel ugyancsak a bejegyzett mezőgazdasági termelőket kívánja támogatásban részesíteni. A legújabb lehetőségeket a méhészek illetve a farmon gazdálkodók figyelmébe szeretném ajánlani.
Titkárságunk a méhészek támogatására, felszerelések beszerzésére, összesen 15.000.000,00 dinár értékben jelentetett meg pályázatot, s a pénzeszközöket méhcsaládok, kaptárak beszerzésére valamint a méhészetben használatos felszerelések megvásárlására lehet fordítani. Másik új kiírásunkkal a farmok felszereléséhez kívánunk segítséget nyújtani a gazdálkodóknak (marha-, sertés-, juh- és kecske- valamint baromfifarmok korszerűsítéséhez), nem kevesebb, mint 50.000.000,00 dinár összértékben. E jelentős összeget a pályázók bokszok, etető- és itatórendszerek, fejőgépek, szellőztetőrendszerek beszerzésére, stb. fordíthatják. E pályázataink május 31-éig illetve az eszközök elköltéséig lesznek nyitva.
Ami az önkormányzatokat illeti, számukra szintén vannak lehetőségek. Március 24-éig több támogatásunk is megpályázható, melyek a határutak rendezésére és rázókövek kiépítésére, illegális szemétlerakók mezőgazdasági földterületekről való eltávolítására, valamint az ivóvíz- és szennyvízhálózat kiépítésére illetve felújítására vehetők igénybe. Pályázataink sora azonban folytatódik, hiszen napokon belül újabbakkal bővülnek a kiírások. Ezek közül kiemelném a mezőőr-szolgálatok felszerelését, a halastavak támogatását, a kanális-rendszerek rendezését, a hagyományos rendezvények és a gazdaságok eszközbeszerzésének támogatását. Az eszközbeszerzés a kisebb hűtőházak felszerelésére vonatkozik, gyümölcs és zöldségfélék tárolására, továbbá felszerelés beszerzésére azok előkészítéséhez, tisztításához, válogatásához, csomagolásához, továbbá szárítók felszerelésére fűszer- és gyógynövények s olajos magvak feldolgozására. Pályázatainkról részletesen tájékozódhatnak a http://www.psp.vojvodina.gov.rs honlapon – nyilatkozta honlapunknak Ótott Róbert, a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság titkárhelyettese.
Pannon RTV Híradó