A Tartományi Kormány képviselői megtekintették a józseffalvi óvodában folyó munkálatok befejező szakaszát
Igor Mirović, a Tartományi Kormány elnöke, Szakállas Zsolt, Tartományi Kormány alelnöke és tartományi oktatási titkár és Irena Slavković, Törökkanizsa polgármestere november közepén meglátogatta a törökkanizsai Srećno Dete Iskoláskor Előtti Intézményben folyó munkálatok befejező szakaszát. A felújításokat a vajdasági kormány több mint 32 millió dinárral, a helyi önkormányzat pedig 3 millió dinárral finanszírozta.
– Tudni kell erről az épületről, hogy elég régi épület, és nagyon sok munkálatra volt szükség, tulajdonképpen az egész épületet teljes mértékben fel kellett újítani, és kialakítani azoknak az elvárásoknak, amik a 21. században már nagyon is megszokottak – Újhelyi Nándor, a Törökkanizsai Községi Képviselő-testület elnöke.
– A tartományi kormány több mint 32 millió dinárral támogatta a munkálatokat. Arról is beszélgettünk, hogy az elkövetkezendő hetekben helyreállítjuk az óvoda udvarát is. Beszélgetni fogunk még más fontos beruházásokról is Törökkanizsát illetően, ugyanis lassan készítjük a vajdasági tartomány következő évi költségvetését, ami 89 milliárd dinárt tesz ki, nem kis részét a kisebb, kevésbé fejlett községeknek biztosítjuk – Igor Mirović, a Tartományi Kormány elnöke.
– A mai látogatás különös fontossággal bír mindannyiunk számára, ugyanis a Srećno Dete Iskoláskor Előtti Intézmény józseffalvi épületének felújítási munkálatai vannak folyamatban, amelynek megvalósításában a Tartományi Oktatási Titkárság a nemzeti kisebbségekről, nemzeti közösségekről szóló szabályzata alapján több mint 32,5 millió dinárral járult hozzá, valamint Törökkanizsa Önkormányzata 3 millió dinárral. A munkálatok végeztével a községben megoldódik a várólistán szereplő óvodások problémája. A Srećno Dete Iskoláskor Előtti Intézménynek Törökkanizsán 2 épülete van, az egyik a központi épület, a másik pedig a felújítás alatt lévő, amely kizárólag bölcsőde lesz. Két korcsoport fog ide járni, az 1-2 évesek és a 2-4 évesek. Ebbe az épületbe 52 kisgyerek jelentkezett – Irena Slavković, Törökkanizsa polgármestere.
A tartomány nagy hangsúly fektet az oktatási intézmények fejlesztésére. Idén is két pályázat jelent meg.
– Az elsőt valamikor az év elején írtuk ki, 91 millió dinár értékben, a másodikat pedig az év második felében 74 millió dinár értékben. Különböző prioritások voltak, elsősorban ebben az évben a mosdókat szerettük volna felújítani minél több iskolában a tartomány területén – nyilatkozta Szakállas Zsolt, tartományi oktatási titkár.
Romhányi Gabriella