Törökkanizsa

az én városom

2025. február 14.
Bálint napja van.

Újhelyi Nándor, a törökkanizsai Községi Képviselő-testület elnökének karácsonyi köszöntője

Tisztelt polgárok!

Közösségünk adventi koszorúján a Betlehemi békelánggal meggyújtottuk mind a négy gyertyát és elcsendesült lélekkel álljuk körül Isten soha nem múló szeretetének jelképét.

Századunk rohanó világában egyre kevesebb időnk van arra, hogy a fontos dolgokra figyeljünk, s hogy meghallgassuk egymást. Pedig soha nem volt oly nagy szüksége az emberiségnek, a halandó embernek az igaz hitre, s a támaszra, mint napjainkban.

Mielőtt éjfélkor a harangok felzúgnak a Megváltó születésének örömhírét hozva, nézzünk magunkba és békéljünk meg önmagunkkal s másokkal is.  Békesség földön az embernek – énekeljük szívből, hiszen a szeretet ünnepe –  s ezt a mögöttünk lévő időszak jól megtanította nekünk – nem az ajándékokról, hanem az igaz emberi értékekről kell, hogy szóljon.

Felejtsünk el mindent, ami vád, keserűség, sérelem, s tiszta, örömteli szívvel üljünk le a megterített asztalhoz, amelynek legszebb dísze szeretteink ránk visszaköszönő, ragaszkodó, reményteljes mosolya lesz.     

Törökkanizsa Község polgárainak áldott karácsonyi ünnepeket kívánok!

// Törökkanizsa az én városom - 2021 december 26.