Törökkanizsa

az én városom

2025. február 12.
Lívia napja van.

13. Észak-Bánáti Néptánctalálkozó, Törökkanizsa – Gazdag programmal várták a néphagyomány iránt érdeklődőket

Május 7-én szombaton délután tartották a 13. Észak-Bánáti Néptánctalálkozót Törökkanizsa főterén, amely a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület szervezésében valósult meg. Az esemény délután három órakor kezdődött kézműves kirakodó vásárral, majd fél négykor volt a hivatalos megnyitó. Az rendezvényre sok környékbeli érkezett, akik kíváncsiak voltak a fellépőkre. A színpadon a Csörömpölő Népzenekar kezdett kora délután, majd a néptáncosok vették birtokba az emelvényt a közönség legnagyobb örömére.
Kovács Magdaléna, a törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület elnöke örömét fejezte ki, hogy tizenöt művelődési egyesület vett részt az eseményen egész Vajdaság területéről, sőt Magyarországról, Kiskunfélegyházáról is érkezett egy csoport.


– Megközelítőleg 300 fellépő van itt a mai napon a gyerekektől a felnőttekig. Hagyománynak számít Törökkanizsán ez a rendezvény, a mi egyesületünk szervezi már 2009-óta. Zeneszóra dobban most egyszerre a fellépők szíve s örül a lelke, bemutathatnak valami csodásat, értékeset ami a múltunk és jelenünk közös kincse – mondta az egyesület elnöke.
A néptánctalálkozót a szervező és vendéglátó Tiszagyöngye Művelődési Egyesület legifjabb szakcsoportja a Gyöngyök nyitották meg. A legkisebbeket tömörítő néptánccsoport csak tavalyelőtt alakult meg, de máris az egyesület büszkeségévé váltak. Somogyi táncokkal léptek a színpadra, melyeket Varga Viola koreográfus és Szulomár Nóra művészeti vezető irányításával tanultak meg.

Újhelyi Nándor, a törökkanizsai képviselő testület elnöke kiemelte, hogy a hagyományt nem kell ápolni mert nem beteg, és a hagyományra nem kell vigyázni mert nem törékeny, viszont nap mint nap meg kell élni.


– Azt hiszem ez a fesztivál épp ennek a legékesebb bizonyítéka Észak-Bánságban, illetve Törökkanizsán. A több mint 30 éve megalakult tiszagyöngye egyik legnagyobb rendezvénye ez, és minden évben gazdagabb kínálattal és programmal várjuk a néphagyomány iránt érdeklődőket – fogalmazott Újhelyi Nándor.

Ágoston Szilvia, a szerbkeresztúri Romano Loš néptánccsoport koreográfusa és vezetője elmondta, hogy évek óta járnak az Észak-Bánáti néptánctalálkozóra, és minden évben nagy örömmel jönnek.


– Két csoporttal ékeztünk ide a mai napra egy fiatalabbal és egy idősebbel. Hagyományos roma táncal készültünk, valamint egy szerb-roma kólóval. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, sajnos a népviseleti ruhát alig tudjuk beszerezni. Idén 11 új szoknyát kaptunk aminek nagyon örülünk, és ennek köszönhetően részt tudunk venni ezen az eseményen. Szeretném megköszönni a tiszagyöngye egyesületnek a segítséget, és azt, hogy minden évben meghívnak bennünket ide fellépni – fogalmazott a koreográfus.

A Kiskunfélegyházi csoport volt az egyetlen, amely nem Vajdaság területéről érkezett a fesztiválra. Kátai Tibor, a Padkaporos Táncegyüttes Naprózsa csoportjának a vezetője kiemelte, hogy a 12. alkalommal járnak itt.


– Egy év kivéltelével, minden évben itt voltunk, nagyon szeretünk ide járni. Én Nagykikindai születésű vagyok, de a kezdetek-kezdete óta kijárok az Észak-Bánáti néptánctalálkozóra. Nagyon örülök, hogy olyan csoporttal dolgozom, akik imádják a néptáncot, a közös utazást ezért egyáltalán nem volt nehéz őket rábeszélni arra, hogy ide minden évben elutazzunk. Más nemzetiségű csoportok is fellépnek itt, és jó látni ezt. Ez a tolerancia nagyon nagy erőt ad számunkra, és öröm itt lenni. A mai napra Moldvai és Szatmári táncokkal készültünk, és az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy kétszer is felléphetünk. Otton is szervezünk néptánctalálkozót, ahová minden évben meghívjuk a törökkanizsai csoportot is. Idén szeptember második felében lesz, a Liba Fesztivál keretén belül. Hasonló táncokat tanulunk otthon, mint az itteniek, hiszen mi is délalföldiek vagyunk, igy a táncunk is nagyon hasonló – mondta Kátai Tibor.

A Ludas Matyi Művelődési Egyesület Sárközi táncokkal lépett fel, amelynek művészeti vezetője és koreográfusa Gazsó Tibor. A vezető elmondása szerint ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy a táncosok találkozzanak egymással, ismerkedjenek, barátkozzanak.


– A környék szinte összes táncosa itt van, meg tudjunk nézni egymást, és tanulni tudunk egymástól. Egész évben az ilyen és ehhez hasonló eseményekre készülünk, számunkra ez az aratás. Nem csak a közönségnek, hanem saját magunknak is táncolunk, ilyenkor azt az adrenalin bombát gyűjti be minden táncos, amely a következő fellépésig kitart benne. A tánc, a zene, az ének közösségé formál bennünket, ez a nagy titok, ez tart egybe bennünket – mondta boldogan Gazsó Tibor.

A szervező és vendéglátó egyesület több csoportja is fellépett a fesztiválon. A néptánctalálkozót a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület, Tiszafa néptánccsoportja zárta. Mihók Emese néptáncos elmondta, hogy 14. tagú a csoportjuk és Kazárboki táncokkal keszültek a nézőknek.


– Hosszú folyamat volt megtanulnunk a koreográfiát, és sajnos a vírushelyzet is beleszólt, de a mai nap szeretnénk megmutatni mindazt amit eddig begyakoroltunk. Minden évben fellépünk ezen a fesztiválon, és ez nagyon fontos számunkra, hisz itt minden csoportunk érvényesülni tud – mondta Mihók Emese.

A rendezvényt a tonyosi Ady Endre Művelődési Egyesület ifjusági tamburazenekara, a zentai Sarkanytú tamburazenekar és a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület tamburazenekara zárta.

// Törökkanizsa az én városom - 2022 október 10.