Fókuszban a zene, hangszerbemutatót tartottak a törökkanizsai általános iskola kisdiákjainak
A Padéi Innovációs Központ szervezésében Törökkanizsán október 3-án magyar népi hangszerbemutatót tartottak szóban és zenében Micsik Béla közreműködésével a helyi könyvtár dísztermében. Egyszerűbb és komolyabb népi hangszereket, hangkeltő és hangutánzó eszközöket mutattak be, mint például dorombok, körtemuzsikák, nyenyere, pásztorfurulyák, cserépsípok nádsípok, trombita, tambura, citera stb. Az előadásra az általános iskola alsós kisdiákja és tanítói látogattak el, akik nagy érdeklődéssel kísérték az előadást.
Micsik Béla elmondta, hogy minden évben 2–3 rendhagyó zeneórát és hangszerbemutatót szoktak megszervezni.
– Az egyik előadás mindig Észak-Bánát egy apró településén valósul meg a másik kettőt pedig egy nagyobb városban, faluban tartjuk meg. Idén Feketetón, Törökkanizsán és Szabadkán tartunk bemutatót. 13–14 hangszerrel érkeztem a mai előadásra és egy interaktív, közvetlen, érdekes és vicces bemutatót tartottam a gyerekeknek. A tanulók is bekapcsolódtak és a szájukkal, kezükkel próbáltak bizonyos hangokat utánozni, például a galambét. A hangutánzás jól ment nekik és a gyerekek közvetett módon részt vettek az előadásban. Mindannyian jól szórakoztunk, én a gyerekeken, ők pedig rajtam és az egész bemutatón. Nagyon ügyesek és fegyelmezettek voltak az egy órás foglalkozás alatt. Két évet tanítottam Törökkanizsán, így a régi ismeretségeket megújítottam az egykori diákjaimmal. Nagyon jól sikerült a program, és átjárt bennünket az újratalálkozás öröme – mondta Micsik Béla.
Az előadás után frissítővel és egy kis rágcsálni valóval lepték meg a tanulókat, aminek mindenki nagyon örült.
Horváth Attila