Január közepén újraindult a néptáncoktatás Oroszlámoson
Az oroszlámosi Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesületben január közepén újraindult a néptáncoktatás. 2017 decemberében alakult meg az Egyesület Pántlika néptánccsoportja, amely oroszlámosi, majdányi és rábéi gyerekekkel foglalkozik. Kisebb szünet után a törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület segítségével 15 általános iskolás gyerekkel kezdődött meg a foglalkozás az Egyesület új székházában.
Az általános iskolásokkal kezdő szinten indult a néptánc ismertetése, jóllehet a gyerekek a nyári táborokban már betekintést kaphattak a magyar népzene és néptánc világába.
– A foglalkozások célja mindenekelőtt a tánc és a kreatív mozgás fejlesztése és a térirányok használata, módszerünk pedig a népi gyermekjátékokon keresztül történő tanulás. Fontosnak tartjuk, hogy a próbákon a tánc mellett a népzenével is foglalkozzunk, ezért sok népdalt tanítunk. Idén kezdtük el a somogyi táncok tanulását, ezen belül pedig az ugrós táncra összpontosítunk. Munkánk során a motívumok részletes ismertetését és az improvizatív gondolkodásmódot helyezzük előtérbe – mondták Orosz Flóra, Dancsó Vivien és Szulomár Nóra fiatal néptáncoktatók.
Az Egyesület továbbra is várja a néptánc- és népzene iránt érdeklődő jelentkezőket. A táncosok számára egyébként új népviselet beszerzését is tervezik.



